Hírek : Bajnokok Ligája 2. forduló |
Bajnokok Ligája 2. forduló
2007.11.06. 18:03
A Hypo hazai környezetben is hozta a kötelezőt.
Hazai pályán fogadta a Hypo együttese azt a Larvikot, amelyik tavaly egészen a negyed döntőig jutott.
Szép számmal érkeztek magyar szurkolok a mérkőzésre. A Hypo együttese jól kezdte a mérkőzést, hiszen az első percekben rögtön 3 gólt varrtak be az ellenfél hálójába. Tóth Timinek jól ment a játék, Era is megvillogtatta magát. A z ellenfél az első percekben, fejben nem a pályán voltak, de egy kis idő után észbe kaptak, hogy hol is vannak. Hiába kezdtek el felzárkózni, Eráék nem hagyták magukat. Oly annyira nem, hogy az első félidő végére már 18 12 re vezettek.
A második játékrészben a Hypo kalandozott el egy kicsit, de itt is hiába próbálkozott a Larvik igazán szorossá nem tették a mérkőzést, inkább próbálták, minél kevesebb góllal megúszni ezt a vereséget, mert az nyilvánvaló volt, ki is viszi ma el a 2 pontot.
Hypo NÖ – Larvik
31 - 27
|